Meghívó webináriumra – a vörösiszap-kutatás 2020 eredményeinek bemutatója

Az előadásban a katasztrófa károsultjai között azoknak a talán legkényesebb kérdéseknek a megítélésével, emlékezetével foglalkozom, amelyek a katasztrófa bekövetkezésére, a felelősökre és a segítséget nyújtókra vonatkoznak. A kutatás egészének előzetes tapasztalata, hogy az érintettség helyett a lakóhely vált a véleményeket leginkább meghatározó tényezővé. De vajon igaz-e ez az itt vizsgált kérdések körére is? A konfliktusok vagy a kooperáció irányába mozdulnak az érintett közösségek?

A közösségi reziliencia elemzésekben kitüntetett szerepet kap a társadalmi tőke vizsgálata, de vita tárgya, hogy mely változók mérésével adhatunk erről igazán számot. Az előadásban először a társadalmi tőke normáját megtestesítő segítőkapcsolatokkal foglalkozom. A továbbiakban a szomszédsági viszonyokat, mint erőforrásokat vizsgálom, különböző metszetekben. Úgy vélem, a segítőkapcsolatok és típusai, a szomszédsági viszonyok, illetve a személyközi bizalommal való összefüggésük és változásaik határozott indikátorai lehetnek egy közösség rugalmas ellenállóképességének, rövid és hosszútávon.

Az interdiszciplináris kutatás lehetőséget kínált arra, hogy a vörösiszap katasztrófa egészségi vonatkozásait – a testi és lelki jóllét mutatóit – a rehabilitáció 10 éves idői folyamatában, számos kontextuális tényező (szociális és gazdasági tényezők és intervenciók, kommunikációs hatások stb.) közvetlen hatásaival, illetve azok mentális leképeződésével összefüggésben elemezzük. Eredményeink tanulságos adalékokkal szolgálhatnak az egyéni és közösségi rezilienciát támogató jövőbeli intervenciók kialakításához.

A II. Vatikáni zsinat meghatározza az egyén testi, lelki és pszichés szükségleteire figyelnie és reagálnia kell az egyháznak. Egy katasztrófa után az érintettek igénylik, hogy lelki folyamataik különböző állomásait a szakemberek személyre szabottan végigkísérjék, segítsék. A külső környezet újjáépítése nem egyezik meg az ott élő emberek trauma feldolgozásának időtartamával, ezt a tényt a társadalom felé is képviselnie kell egyházi szervezeteknek. A 2013-2020-as vizsgálatok felvetik a kérdést, mennyire tudott érzékeny lenni az egyház a vörösiszap-katasztrófa után a személyek, érintettek külső kapcsolati- és belső lelki igényeire.

Az érintettek közül sokan ma már nem keresik a katasztrófával kapcsolatos információkat. Ugyanakkor a legfőbb sérültek világlátását a mai napig a katasztrófából fakadó félelem határozza meg és ők reagálnak a legérzékenyebben a klímaváltozás és a koronavírus veszélyeire is. Egy újabb krízisre történő felkészülésnek egyik fontos eleme a sokirányú tájékozódás lehetősége és az önálló véleményformálás képessége és igénye. A média polarizált híreinek valóságtartalmáról az érintettek a személyes forrásaikon keresztül igyekeznek meggyőződni, és ezt az internetről történő tájékozódással kiegészíteni.