A jogelemzési munkacsoport a Vörösiszap-kutatás 2020 kutatócsoport által meghatározott elemzési szempontokat figyelembe véve, két jól elkülöníthető vizsgálati iránnyal kívánja megérteni a katasztrófákra adott válaszokat és a megelőzés lehetőségeit:

• utólagos (post facto) eszközök – válaszok és helyreállítás –, bírósági döntések,
• előzetes (ex ante) eszközök – megelőzés és elővigyázatosság – elemzésével.

A tervezett vizsgálatok a jogi szereplők gyakorlatára vonatkoznak, ezek között

• jogalkotók (Parlament, kormány, minisztériumok, kormányzati szervek és önkormányzatok);
• hatósági jogalkalmazók (hatóságok, rendőrség), illetve
• a jogalkalmazás autentikus formáiként, bírósági fórumok.

A kutatás a jogi aktorok fent említett három csoportja által alkotott, elfogadott vagy alkalmazott reaktív, reagáló válaszlépések (post facto) és a megelőző (ex ante) jogszabályokra is fókuszál.

Ezentúl a kutatás kiemelt figyelmet fordít számos nemzetközi modellértékű kezdeményezésre és ezek lehetséges hazai adaptálhatóságára, akár a szabályozás, akár a gyakorlati megvalósítás terén úgy, mint:

• Az ENSZ Humanitárius ügyek Koordinációs Hivatala, a Vöröskereszt és az Inter-Parlamentáris Unió által elfogadott „Model Act for the Facilitation and Regulation of International Disaster Relief and Initial Recovery Assistance”, illetve
• a Hágai Nemzetközi Jogi Akadémia projektjére a “Responding to the Challenges of Natural and Industrial Catastrophes: New Directions for International Law”.

Mindezek alapján a kutatás jogi vetületei a normatív leíró, szövegelemző, és a jogesetelemzés módszereivel, valamint szükséges mértékben összehasonlító jogi (elsősorban V4-es államok, uniós tagállamok és az USA releváns jogalkotását vizsgálva) metodikával készülnek, katalogizálva a területen irányadó szabályokat, jogalkotási és jogalkalmazási (hatósági, igazságszolgáltatási) lépéseket.
A kutatás jogi szegmense vizsgálja továbbá, Magyarország, az Európai Unió, valamint más nemzetközi szervezetek releváns normáit és bírósági esetjogát, illetve szükséges mértékben feltérképezi más államok vonatkozó szabályait és követendő mintáit, közpolitikai lépéseit. A jogforrásokat elsősorban leíró, összehasonlító és jogeset-elemző módszerekkel kívánják a kutatók vizsgálni.

A kutatás elméleti háttere: A katasztrófajogról és katasztrófa-jogalkotásról már születtek jelentős nemzetközi kutatási eredmények, amelyek egyrészt katasztrófajog egyfajta elméleti megalapozását és annak humanitárius jogi vetületeit fejtik ki, kitérve arra, hogy a katasztrófák természete eleve igényli a jogi lépéseket mint válaszokat, amelyekben megjelenik a társadalmi igény a megelőzésre, de eközben súlyos társadalmi hatásaik között pl. a büntetőjog alkalmazása révén a társadalmi „megtorlási igénye” is megmutatkozhat ezekben (Sarat-Douglas-Umphrey, 2007:15). Erre szemlétes példa a régóta húzódó „vörösiszap-perek” is.

Az e tárgyban született elemzési munkák alapvetően a katasztrófamenedzsment és a felelősség kérdéseit járják körbe jogi megközelítésben, megállapítva, hogy a katasztrófák utáni állapot jogi vonatkozásai tágabb társadalomtudományi (így például a szociológiai) kontextusban értelmezhetők. Mi több azt állítják, hogy a szociológiai hatásvizsgálatok a katasztrófák társadalmi következményeinek megértésében is egyre nagyobb szerepet játszanak (Cedervall Lauta, 2015:22), többek között a kockázatszociológia révén (Cedervall Lauta, 2015:28 és 70).

Meg kell említeni, hogy a nemzetközi jogi irodalomban egyre több munka foglalkozik a natural disaster response law témakörével, amely a természeti katasztrófákra adott jogi válaszokat jelenti holisztikusan.
Hazánkban azonban a katasztrófajog irodalma szegényes, a jogtudományi alapú megközelítések egyelőre hiányoznak, miközben egy ilyen kutatás jelentős társadalomtudományi értékkel rendelkezne mind a károsultak, mind pedig a jogalkotók és jogalkalmazók számára.

Nemzetközi kutatások. A nemzetközi környezeti-jogalkotás katasztrófahelyzeteket követő, döntően reaktív felfogása nem szorul különösebb magyarázatra, miközben a megelőzés elvének értelmezése és érvényesítése nem éri el a kívánt hatásokat, amely leginkább annak absztrakt jelentéstartalmával, illetve az ebből az elvből fakadó állami (hatósági) kötelezettségek bizonytalan jellegével magyarázható. Meg kell különböztetni a megelőzésen alapuló (ex ante), valamint a katasztrófát követő (post facto) szabályozás releváns sajátosságait, pl. az elővigyázatosságon és „command-and-control” mechanizmuson alapuló megelőző jogalkotás, valamint az utánkövető, notifikációs kötelezettségen alapuló, monitoringra és helyreállításra, sok esetben pedig rendészeti tevékenységre alapozott post facto jogalkotás ismérveit. (Kecskés, 2014)

A Kockázatkezelési Teljesítményindex (RMI). Carreño és szerzőtársai 2007-ben megalkották a Kockázatkezelési Teljesítményindexet (Risk Management Performance Index, RMI) azzal a céllal, hogy számszerűsítsék a katasztrófák következményének kezelését és mindezek szervezésének, lebonyolítási képességének hatékonyságát. E célból hat indikátort állítottak fel:

(1) vészhelyzeti intézkedések szervezését és koordinációját;
(2) vészhelyzeti reagáló tervezés és figyelmeztető rendszerek alkalmazása;
(3) felszerelés és infrastruktúra allokálása;
(4) szimuláció, frissítések és intézményközi válaszlépések tesztje;
(5) a közösség felkészültsége és felkészítése és
(6) rehabilitáció és újjáépítési tervezés (Carreño et al. 2007).

A kutatásban kísérletet teszünk az RMI magyarországi alkalmazására és tesztelésére, amely véleményünk szerint jelentősen hozzájárulhat a vörösiszap-katasztrófa történéseinek és hatásainak differenciáltabb elemzéséhez.

A jogelemzési munkacsoport vezetője Kecskés Gábor.

Kecskés Gábor, jogász. Tanulmányait az ELTE Jogtudományi Karán 2006-ban végezte, majd ugyanitt 2012-ben Ph. D. fokozatott szerzett az állam- és jogtudományokból.

2006-tól az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézetének (és elődintézményének) kutatója, illetve 2009 és 2017 között tudományos titkára. Jelenleg tudományos munkatársként dolgozik az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézetében.

2006 óta nemzetközi jogot, nemzetközi környezetvédelmi jogot tanít a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karán. 2017. szeptembertől a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának tudományos és nemzetközi ügyekért felelős dékánhelyettese.

Tagja a Nemzetközi Jogi Egyesület Magyar Tagozatának, a Nemzetközi Nukleáris Jogi Társaságnak, a Magyar ENSZ Társaságnak és az MTA Köztestületének. Több hazai szakfolyóirat szerkesztőbizottságának is tagja. 2011-ben az MTA Környezetvédelmi Tudományos Ifjúsági Pályadíjában részesült.

Kutatási területei: nemzetközi jog, nemzetközi környezetvédelmi jog, nukleáris jog.